2. fejezet

Utálom a reggeleket. Szinte fájdalmat okoz kinyitni a szemem, az azelőtti óracsergésről nem is beszélve. Mégis mindig kikelek az ágyból, mert késésben lenni sem szeretek. A szekrényemből előhalásztam egy fekete csőnadrágot és egy piros rövid ujjú pólót, amin a Hello szó szerepel. Elvégztem a reggeli teendőimet, reggeliztem, majd felvettem a fekete Vans cipőmet. Jeleztem anyának, hogy kész vagyok és kisétáltam az udvarra a kocsinkhoz. Pár perc múlva megjött anya is és elindulunk.
- Apa már elment? - kérdeztem, mivel ma még nem láttam.
- Igen. Ma sűrű napja lesz és úgy döntött, hogy hamarabb be megy dolgozni. - néha tényleg nehéz napjai vannak apának. Építészmérnök. Régen azt hittem, hogy ez nem lehet nehéz szakma, ha az illetőnek megvan a rátermettsége, de apát elnézve most már megcáfolom ezt az elgondolásom. S hogy ha már a szakmákról van szó akkor beszéljünk anyáról és a bátyámról is. Anya pszichológus, egy gimiben kapott állást Budán. Szerencsére nem az én sulimban, az kész katasztrófa lenne. Ami a bátyámat illeti, ő még csak tanul. Ügyvédnek tanul Angliában. Ő a család szeme fénye. Ezt nem azért mondom, mert talán irigykedem rá. Tényleg nem. Oké, talán egy kicsit. De csakis azért, mert Konrád nem csak okos, hanem nagyon szorgalmas és jó fiú. Én pedig a fekete bárány. Mondjuk nem vagyok rossz tanuló, de a bátyám mellett nyugodtan elbújhatok. Gyakran leszid, ha nem úgy teljesítek, ahogy ő elvárja tőlem. Ilyenkor kicsit kiakadok és mindig azt hangoztatom, hogy 'Nem vagyunk egyformák!', de fura módon sosem hallja meg a kifogásaimat. Mindezek ellenére nagyon jó a viszonyunk. Veszekszünk és szívjuk egymás vérét, de szerintem ilyen egy normális testvéri kapcsolat.
Elbúcsúztam anyától és a suli fele vettem az irányt. A suli előtt Bálinttal találkoztam.
- Szia! - köszönt jókedvűen.
- Hali! - mosolyógtam rá én is.
Együtt mentünk fel az osztályba. Mikor beléptünk senkit sem láttam, tehát mi voltunk az elsők.
- Mindig te vagy az első, aki megérkezik? - kérdeztem.
- Igen. A többiek csak háromnegyed nyolc körül érkeznek.
- Mért jössz ilyen korán? - kíváncsiskodtam.
- Mert korán kelő vagyok. Amúgy mi az első óránk?
- Irodalom. De ezt inkább neked kéne tudnod, nem te vagy az új diák.
- Ez igaz, de elvesztettem az órarendem. - mosolygott a fejét vakargatva.
- És honnan tudod, hogy milyen tantárgyakat csomagolj be?
- Az az igazság, hogy majdnem az egész füzetem nálam van. - nevettem azon, amit mondott.
- És a könyvek?
- Azokat nem hordom. Amúgy ma este nézed a meccset? - érdeklődött.
- Persze, ki nem hagynám.
Egész jól elcsevegtünk Bálinttal. Nagyon jó fej meg vicces.
Az irodalom óra elég lassan telt. Szinte megállás nélkül diktált a tanárnő. Magyar Anikó az irodalomtanárnő. Illik rá a neve. Óra végén megkért, hogy minél előbb pótóljam be a leckéket. Ez után angol jött. Sokkal jobb volt, mint az irodalom. Nem vagyok egy profi angolos, ennek ellenére szeretem az angol órákat. A matek órát már vártam. Minden osztálytársam szerint a matektanár a világ legjobb matektanára. Mondjuk ebben kételkedtem, hisz az ofó férje, ő pedig nem rendelkezik sem humorérzékkel, sem semmilyes 'jó tanár' jelzővel.
Becsengetés után pár perccel a tanár be is lépett az osztályba. Körülbelül ugyanannyi idős férfi, mint az ofő, a harmincas évei elejét taposhatja. Rögtön ki is szúrt engem.
- Gondolom te vagy az új diák. - mosolygott. - Mi is a neved?
- Anna.
- Nos, Anna. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire értesz a matematikához. Megtennéd, hogy kijössz a táblához megoldani pár feladatot. - nem kicsit meglepett, hogy az első matekórámon máris felmérnek. Végül kimentem a táblához, a kezembe vettem egy krétát és vártam, hogy diktálja a feladatot. Nem feszengtem nagyon, mert nem vagyok egy rossz matekos. Inkább az zavart, hogy minden szem rám szegeződött. Először egy egyszerű gyökös feladatot diktált, amit minden gond nélkül megoldottam. Ezután egy egyenletet, egy másodfokú egyenletet, végül pedig egy függvényes feladatot. Szerencsére mindet sikerült megoldanom hibátlanul.
- Köszönöm. Hozd ki az ellenőrződ. - mondta, miközben nyitotta a naplót. Odavittem az új ellenőrzőm, amiben még egyetlen jegy sem szerepelt, a tanár pedig befirkantotta az ötöst.
Egész órán feladatoztunk, kivéve mikor kitértünk egy másik témára és percekig firtattuk. Orsós tanárúrral bármiről el lehet beszélgetni. Lehet szó politikáról, tévéműsorokról, filmekről, sportról. Óra végén Veca biztosított arról, hogy engem már meg is kedvelt Orsós tanárúr. Ezt örömmel hallottam.
Ma is Veca-val indultam haza. Megígértem, hogy hamar visszahozom a füzeteit, amiket kölcsön adott. Ő persze örült volna, ha még sokáig nálam maradnak, így kihúzhatta volna magát a tanulás alól. A sulitól nem messze megláttam azt a fiút, aki tegnap fellökött, azt hiszem Márk a neve. Pár bagós fiú társaságában volt. Azon csodálkoztam, hogy tegnap hogy nem vettem észre, mennyire helyes. Magas, 180 centinél is magasabb lehet, barna haja van, a szeme színét nem láttam. Csak rá kell nézni és rájövünk, hogy ő az a tipikus lányok kedvence. Bahh... én épp az ilyeneket nem bírom. Talán érezte, hogy bámulom, mert felém fordult, mire én rögtön elkaptam a tekintetem. Figyelemelterelés képpen, a Vámpírnaplókról kezdtem el fecsegni Vecának.
Otthon beszámoltam anyuéknak az ötösömről, ők pedig megdícsértek. Megszokták már, hogy a gyerekük folyton jó jegyeket hoz haza. Ezt persze nem magamra értem. Inkább Konrádra.
Este apuval leültünk a nappaliba a tévé elé és megnéztük a Real Madrid - Basel meccset. A Real Madrid győzött 5-1-el, tehát boldogan feküdtem le.