Ezek után következett az én rémálmom, a fizika óra. Mindig rettegtem ettől az órától. Nem vagyok kifejezettem rossz 'fizikus', de mivel a régi tanárom eléggé pikkelt rám, megutáltam a tanárt is, és a tantárgyat is. A tanárnő is hasonlóan érzett irántam. Folyton engen szúrt ki felelőnek - ilyenkor a legnehezebb kérdéseket kaptam, a dolgozatokban egy kis hibáért egy egész pontot húzott le, ha feltett egy kérdést és nem tudtam rá a választ, akkor egy rossz jeggyel gazdagodtam, legjobb esetben fekete ponttal. Hogy miért utált annyira? Őszintén, fogalmam sincs. Egyszer az óráján megszólalt a mobilom, és ennyi. Ez már örök titok marad számomra.
Az új fizika tanáromról semmit sem tudtam, ezért kérdezősködtem róla Vecától. Ő csak annyit mondott, hogy nem kell a fizika miatt aggódnóm. És igaza is volt. Becsengetés után pár perccel egy hatvanas éveiben járó, alacsony, feje tetjén kopasz férfi sétált be az osztályba. Kedvesen rámosolygott az osztályra, aztán megakadt a szeme rajtam. Észre vette, hogy új vagyok és megkért, hogy mutatkozzak be. Pár szóban meséltem magamról. Mekérdezte, hogy mennyire vagyok jó fizikából, én meg őszintén válaszoltam, hogy nem vagyok egy ász belőle. Az ő válasza csak annyi volt, hogy ezen még változtathatunk. Megtudtam, hogy mindenki Nándor bácsinak szólítja. Ez is egy jó pont a szememben. Nem lenne jó Mészáros tanár úrnak szólítani. Az óra további részében néhény feladatot oldottunk és beszélgettünk.
A matek óra hamar elszaladt, viszont az ez után következő történelem nem akart véget érni. Az ofő egész órán diktált. Néha tartott 2-3 perces pihenőket, olyankor pedig valami hülye háborúkról beszélt.
A következő órát már mindenki várta. Zene. A többiek szerint ez a legtutibb óra, a legtutibb tanárral. Külön zene terem is van. A földszinten van a terem, így minden cuccomat összeszedtem, hogy óra után ne kelljen visszamennem a harmadikra. Amúgy ez nem egy átlagos osztály volt. Nem voltak padok, csak székek, amik sorba voltak rendezve. Több hangszer is megtalálható volt benne, köztük zongora és gitár. A két kedvencem. Gitározni nem nagyon tudok, viszont zongorázom hét éves korom óta. A másik osztályból már páran ott voltak, köztük Áron is. Az utolsó előtti sorban ült. Intett nekem és én oda mentem magammal húzva Vecát is.
- Szia! - köszöntünk egyszerre Vecával.
- Sziasztok! Ültök itt?
- Igen, ha nem gond. - leültem mellé és szőke barátnőm közé.
Áron bemutatott pár barátjának. A Lehelt és a Marcit megjegyeztem, de a másik két barátjának a nevére már nem emlékszem.
- Na és hogy tetszik a suli? - érdeklődött.
- Klassz. De tényleg.
- Még. - mondta Marci.
Tovább már nem beszélgettünk, mert bejött a tanár. Félhosszú hajú, szakállas, fura stílusú, 28 éves férfi. Fehér Robert. A korát és a nevét Vecától tudom.
Elhelyezkedett a tanári széken és már kezdte volna a mondanivalóját, amikor valaki kopogás nélkül bejött, nem törődve, hogy elkezdődött az óra.
- Márk! Örülök, hogy megtaláltad a zene termet. - mondta ironikusan.
- Én is! - felelte a fiú ugyanolyan hangnemben. Pofátlan! - gondoltam magamban.
- Múlt héten szépen ellógtál zenéről. Megtudhatnám miért?
- Hát tudja tanár úr... fontos dolgom volt.
- Legközelebb szólj! Rendben? - erőltetett mosolyt az arcára a tanár.
- Természetesen! - és elindult felénk. Vagyis nem kimondottam oda hozzánk. A leghátsó sorba, mert ott volt hely, közvetlenül mögöttem. Amikor a mi sorunkhoz ért egy pillanatra rám nézett, utána levágta magát a mögöttem lévő székbe. Lepacsizott pár haverjával, váltottak pár szót, majd elhallgattak, mert a tanár beszélni kezdett.
- Múlt héten ugye megbeszéltük a duett előadásokat? - páran bólintottak - Rendben. Úgy tudom mindenkinek meg van a párja, kivéve a lógósunknak. - utalt Márkra.
- Van egy új diák, tanár úr! - kiabált be Veca, nekem pedig hirtelen összeszűkült a gyomrom az izgatottságtól. Most mért kellett elárulnia?! Tudom, hogy nem tarthattam titokban a kilétemet a tanár előtt, de én majd óra végén, mikor már senki sem figyel a tanárra, bemutatkoztam volna neki. Minden szem rám szegeződött, amitől kicsit zavarba jöttem.
- Igazán? Bemutatkoznál?
- Anna vagyok. - fogtam rövidre. Utálok én lenni a középpontban!
- Akkor megoldódott a próbléma. Te leszel Márk párja.
- Nem! - vágtuk rá egyszerre a hátam mögött ülő fiúval. Mindenki furán nézett ránk, de most ez nem zavart. Nem akartam egy ilyen bunkónak a társa lenni semmiben. Igaz, hogy nem tudok sokat róla, de az első találkozásunkból következtetve, nem egy kedves személyiség.
- Megtudhatnám, hogy mért nem szeretnétek együtt dolgozni?
- Mert nem akarok vele lenni! - feleltem már majdnem hisztérikusan. Amúgy ez elég hülye indok.
- Ugyanígy gondolom. - mondta Márk.
- Sajnálom! Nincs vita! November végére készüljetek fel rendesen. Egyezzetek meg egy dalban és dolgozzátok fel a saját stílusotokban.
Próbáltam vitázni erről a tanárral, de rendíthetetlen volt. Muszáj Márkkal lennem.
Óra után Vecával indultam haza.
- Azt hiszem most minden lány irigy rád. - mondta lelkesen.
- Rám? Mégis mért? - értetlenkedtem.
- Márk miatt. Ő az egyik legmenőbb pasi a suliban. Mindenki odavan érte.
- Hidd el! Szívesen cserélnék bárkivel.
- Ne hülyéskedj már! Képzeld el milyen romantikus együtt énekelni vele! - olvadozott.
- Szerintem egyáltalán nem az!
- Még nem is énekeltetek együtt. Lehet, hogy a próbák alatt majd megkedvelitek egymást.
- Azt kétlem!
- Hallottam már olyasmiről, hogy gyakran megesik, amikor egy fiú és egy lány utálja egymást, az utálat lassan átváltozik szerelemmé. - magyarázta - Annyira de annyira romantikus lenne, ha ti is egymásba szeretnétek!
- Nem! Ez soha nem fog megtörténni. Higgy nekem!
Kiértünk a suli elé, amikor valaki utánam kiáltott.
- Hé Annácska! - megfordultam és Márk sietett felém. A becenév hallatára felhúztam egyik szemöldököm.
- Csak Anna!
- Nekem nyolc! Csak annyit szeretnék mondani, ne reméld, hogy Britney-t vagy Selena Gomez-t fogok veled énekelni.
- Megnyugodhatsz! Eszembe sem jutott ilyesmi.
Megfordultam, nem várva válaszra és elindultam.
- Jót beszélgettünk! - kiáltotta utánam - Annácska! - tette hozzá.
Miután haza mentem már egészen rossz kedvem lett. Még a Dumb és Dumber sem dobott fel (este néztem az RTL Klubon), pedig imádom a vígjátékokat.
Kegyetlen az élet!
Az új fizika tanáromról semmit sem tudtam, ezért kérdezősködtem róla Vecától. Ő csak annyit mondott, hogy nem kell a fizika miatt aggódnóm. És igaza is volt. Becsengetés után pár perccel egy hatvanas éveiben járó, alacsony, feje tetjén kopasz férfi sétált be az osztályba. Kedvesen rámosolygott az osztályra, aztán megakadt a szeme rajtam. Észre vette, hogy új vagyok és megkért, hogy mutatkozzak be. Pár szóban meséltem magamról. Mekérdezte, hogy mennyire vagyok jó fizikából, én meg őszintén válaszoltam, hogy nem vagyok egy ász belőle. Az ő válasza csak annyi volt, hogy ezen még változtathatunk. Megtudtam, hogy mindenki Nándor bácsinak szólítja. Ez is egy jó pont a szememben. Nem lenne jó Mészáros tanár úrnak szólítani. Az óra további részében néhény feladatot oldottunk és beszélgettünk.
A matek óra hamar elszaladt, viszont az ez után következő történelem nem akart véget érni. Az ofő egész órán diktált. Néha tartott 2-3 perces pihenőket, olyankor pedig valami hülye háborúkról beszélt.
A következő órát már mindenki várta. Zene. A többiek szerint ez a legtutibb óra, a legtutibb tanárral. Külön zene terem is van. A földszinten van a terem, így minden cuccomat összeszedtem, hogy óra után ne kelljen visszamennem a harmadikra. Amúgy ez nem egy átlagos osztály volt. Nem voltak padok, csak székek, amik sorba voltak rendezve. Több hangszer is megtalálható volt benne, köztük zongora és gitár. A két kedvencem. Gitározni nem nagyon tudok, viszont zongorázom hét éves korom óta. A másik osztályból már páran ott voltak, köztük Áron is. Az utolsó előtti sorban ült. Intett nekem és én oda mentem magammal húzva Vecát is.
- Szia! - köszöntünk egyszerre Vecával.
- Sziasztok! Ültök itt?
- Igen, ha nem gond. - leültem mellé és szőke barátnőm közé.
Áron bemutatott pár barátjának. A Lehelt és a Marcit megjegyeztem, de a másik két barátjának a nevére már nem emlékszem.
- Na és hogy tetszik a suli? - érdeklődött.
- Klassz. De tényleg.
- Még. - mondta Marci.
Tovább már nem beszélgettünk, mert bejött a tanár. Félhosszú hajú, szakállas, fura stílusú, 28 éves férfi. Fehér Robert. A korát és a nevét Vecától tudom.
Elhelyezkedett a tanári széken és már kezdte volna a mondanivalóját, amikor valaki kopogás nélkül bejött, nem törődve, hogy elkezdődött az óra.
- Márk! Örülök, hogy megtaláltad a zene termet. - mondta ironikusan.
- Én is! - felelte a fiú ugyanolyan hangnemben. Pofátlan! - gondoltam magamban.
- Múlt héten szépen ellógtál zenéről. Megtudhatnám miért?
- Hát tudja tanár úr... fontos dolgom volt.
- Legközelebb szólj! Rendben? - erőltetett mosolyt az arcára a tanár.
- Természetesen! - és elindult felénk. Vagyis nem kimondottam oda hozzánk. A leghátsó sorba, mert ott volt hely, közvetlenül mögöttem. Amikor a mi sorunkhoz ért egy pillanatra rám nézett, utána levágta magát a mögöttem lévő székbe. Lepacsizott pár haverjával, váltottak pár szót, majd elhallgattak, mert a tanár beszélni kezdett.
- Múlt héten ugye megbeszéltük a duett előadásokat? - páran bólintottak - Rendben. Úgy tudom mindenkinek meg van a párja, kivéve a lógósunknak. - utalt Márkra.
- Van egy új diák, tanár úr! - kiabált be Veca, nekem pedig hirtelen összeszűkült a gyomrom az izgatottságtól. Most mért kellett elárulnia?! Tudom, hogy nem tarthattam titokban a kilétemet a tanár előtt, de én majd óra végén, mikor már senki sem figyel a tanárra, bemutatkoztam volna neki. Minden szem rám szegeződött, amitől kicsit zavarba jöttem.
- Igazán? Bemutatkoznál?
- Anna vagyok. - fogtam rövidre. Utálok én lenni a középpontban!
- Akkor megoldódott a próbléma. Te leszel Márk párja.
- Nem! - vágtuk rá egyszerre a hátam mögött ülő fiúval. Mindenki furán nézett ránk, de most ez nem zavart. Nem akartam egy ilyen bunkónak a társa lenni semmiben. Igaz, hogy nem tudok sokat róla, de az első találkozásunkból következtetve, nem egy kedves személyiség.
- Megtudhatnám, hogy mért nem szeretnétek együtt dolgozni?
- Mert nem akarok vele lenni! - feleltem már majdnem hisztérikusan. Amúgy ez elég hülye indok.
- Ugyanígy gondolom. - mondta Márk.
- Sajnálom! Nincs vita! November végére készüljetek fel rendesen. Egyezzetek meg egy dalban és dolgozzátok fel a saját stílusotokban.
Próbáltam vitázni erről a tanárral, de rendíthetetlen volt. Muszáj Márkkal lennem.
Óra után Vecával indultam haza.
- Azt hiszem most minden lány irigy rád. - mondta lelkesen.
- Rám? Mégis mért? - értetlenkedtem.
- Márk miatt. Ő az egyik legmenőbb pasi a suliban. Mindenki odavan érte.
- Hidd el! Szívesen cserélnék bárkivel.
- Ne hülyéskedj már! Képzeld el milyen romantikus együtt énekelni vele! - olvadozott.
- Szerintem egyáltalán nem az!
- Még nem is énekeltetek együtt. Lehet, hogy a próbák alatt majd megkedvelitek egymást.
- Azt kétlem!
- Hallottam már olyasmiről, hogy gyakran megesik, amikor egy fiú és egy lány utálja egymást, az utálat lassan átváltozik szerelemmé. - magyarázta - Annyira de annyira romantikus lenne, ha ti is egymásba szeretnétek!
- Nem! Ez soha nem fog megtörténni. Higgy nekem!
Kiértünk a suli elé, amikor valaki utánam kiáltott.
- Hé Annácska! - megfordultam és Márk sietett felém. A becenév hallatára felhúztam egyik szemöldököm.
- Csak Anna!
- Nekem nyolc! Csak annyit szeretnék mondani, ne reméld, hogy Britney-t vagy Selena Gomez-t fogok veled énekelni.
- Megnyugodhatsz! Eszembe sem jutott ilyesmi.
Megfordultam, nem várva válaszra és elindultam.
- Jót beszélgettünk! - kiáltotta utánam - Annácska! - tette hozzá.
Miután haza mentem már egészen rossz kedvem lett. Még a Dumb és Dumber sem dobott fel (este néztem az RTL Klubon), pedig imádom a vígjátékokat.
Kegyetlen az élet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése