5. fejezet

Ma egészen jól indult a napom. Sőt a suliban is sikerült túlélnem az összes órát, vagyis majdnem az összeset. De kezdjük az elejéről.
Reggel a szokott időben ébredtem, illetve ébresztett az órám. Örömmel konstatáltam, hogy nem aludtam el a hajam, így nincs szükségem korán reggel a hajvasalómra. Megreggeliztem, majd gyorsan elkészültem. Felvettem egy farmert, a fekete All Time Low-os pólóm, na és persze a Vans cipőm. Mivel már nemsokáig marad velünk ez a szép meleg és napos idő, úgy döntöttem, hogy gyalog megyek. Majd a hideg napokon anya vagy apa úgy is eldob a suliig.
Az úton végig zenét hallgattam, a kedvenc együtteseimtől: All Time Low-ot, Arctic Monkeys-t és Fall Out Boy-t. Mikor megérkeztem már elég sokan az osztályban voltak. Köszöntem mindenkinek és a helyemhez sétáltam. Veca még nem érkezett meg, így úgy döntöttem, hogy még meghallgatom a kedvenc számom.
- Mit hallgatsz? - jött oda hozzám Bálint. Felé nyújtottam egyik fülhallgatom. - Te komolyan All Time Low-t hallgatsz? - a kérdésre Tamás és Ármin is odajött hozzánk.
- Igen. Mért?
- Csak nem gondoltam volna rólad.
- Én sem. Ha tippelnem kellett volna arra, hogy mit hallgatsz, akkor Justin Bieber-t vagy Taylor Swift-et mondtam volna. - felnevettem Tamás mondatán.
- Te olyan kis ártatlannak tűnsz. - mondta Ármin. Azt hiszem ez a leghosszabb mondat, amit tőle hallottam eddig.
- Szerintem anyám cáfolná az állításod.
- Amúgy tetszik a pólód. - mondta Bálint.
- Köszi. Nekem is! - a fiúk felröhögtek és én is velük együtt.
- Azt hiszem bírlak! - jegyezte meg Ármin. - Igazából, amikor először megláttalak, azt hittem, hogy egy újabb kényes liba érkezett az osztályunkba.
- Ez kedves volt. - mondtam mosolyogva, mert nem sértődtem be az őszinte mondatán, inkább örültem, hogy megtudtam az első benyomását rólam. - Amúgy meg ez a leghosszabb mondat, amit eddig tőled hallottam.
- És még humorérzéked is van. - vihogott Tamás. Szerintem annyira nem volt vicces, amit mondtam, de örültem, hogy viccesnek találja.
- Sziasztok! - köszönt Veca és leült a helyére.
- Szia! - köszöntem vissza neki.
- Mi az első óra?
- Irodalom. - válaszoltam.
- Jujj! - fogta a homlokát.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Még mindig nem feleltem. És szerintem ma ki fog szúrni engem.
- Nem tanultál? - megrázta a fejét. - És emlékszel valamire a múlt óráról?
- Nem arról a Júliás versről tanultunk?
- Ne legyél már ennyire szőke! - röhögött Tamás. Szerintem ez már szokás nála. Mindenen röhög.
- Most viccelsz? Azt még én is tudom, hogy két hete tanultuk. - mondta Ármin.
- Te meg honnan emlékszel erre? - kérdezte Bálint.
- Kaptam egy karót, mert nem tanultam meg a verset. - mind az öten felröhögtünk. Miután lecsillapodtunk Vecához fordultam, hogy segítsek neki bemagolni az alap dolgokat az leckéből, a többiek pedig a saját padukhoz vonultak.
Veca jól érezte, tényleg feleltette az irodalomtanárnő. Kettest kapott, mert felét elfelejtett annak, amit tanítottam neki óra elején, de különös módon örült a jegyének.
A második irodalom órán új leckét vettünk. Szerencsére sokat nem írtunk, mivel valamit felolvasott a tanárnő. Szerintem csak Ervin és Erzsi figyelt. A többiek mind elfoglalták magukat valami mással. Köztük én is. De ez kivételes eset. Általában figyelek, csak most nem kötött le az, amiről a tanárnő olvasott, inkább Vecával lapozgattam valami folyóiratot.
A matekóra szokásosan kellemesen telt. Németórán egy aminációs filmet néztünk, a Jégkorszakot. Igazából csak a tanárnő egyedül nézte, mivel az osztályból mindenki látta és már nem vagyunk kilenc évesek. De azért nem bántuk.
Na és ezután jött a tesióra, ami katasztrófális volt.
Miután áltöltöztünk a tesi cuccba - ami nekem egy egyszerű pólóból és rövidnadrágból állt (az sem túl rövid, mivel egy suliban vagyunk) - a tesiterembe mentünk.
- Szia! - jelent meg mellettem Áron.
- Szia! Te mit csinálsz itt? - kérdeztem.
- Lyukas óránk van és ide küldtek minket. - felelte. A fura nevű tesi tanárunk még nem volt a láthatáron, így megálltunk és váltottunk pár szót. Azért mondom, hogy fura a neve a tesitanárnak, mert tényleg az. Mi az, hogy Fekete Barna? Milyen szülő ad a gyerekének egy szín nevet akkor, ha a vezetékneve is egy szín? Mondjuk a feketét sokan nem tartják színnek, de most nem ez a lényeg. Talán a szülei nagyon humorosak.
Miközben Áronnal dumáltam, hirtelen valami hideget éreztem meg a nyakam körül. Víz. Lefolyt a nyakamon a pólómat is eláztatva. Körbefordultam, hogy megkeressem a bűnöst és meg is találtam. Márk állt egy vizipisztollyal a kezében pár méterrel tőlem, s közben rajtam röhögött. Bennem pedig felment a pumpa.
- Mondd, te hány évesnek érzed magad?! - nem válaszolt, csak tovább nevetett és mégegyszer rámfröcskölte a vizet. - Add azt ide! - mentem oda hozzá, azzal a szándékkal, hogy elveszem tőle a vizipisztolyt. Amikor ki akartam venni a kezéből, csak felemelte, így nem értem el. Ugrottam egyet, de így sem értem el.
- Hoppá, valaki nem nőtt elég magasra. - gúnyolódott.
- Bunkó! - megfordultam és visszamentem Áronhoz.
- Akarod, hogy behúzzak egyet neki? - kérdezte nem túl higgadtan.
- Nem. Nem éri meg.
- Nekem megérné. Utálom ezt a gyereket! - nézett Márk felé megvetően.
Nemsokára megérkezett a tanár és elkezdődött az óra. Először futottunk pár kört, utána pedig bemelegítettünk. Mivel elég sokan voltunk, a tanár úgy döntött, hogy szabad foglalkozás lesz. Mivel Veca leült, mert nem volt kedve sportolni, így én Bálintékhoz csatlakoztam, akik kosárra dobtak. Sorra dobott mindenki, úgy, hogy valakit ki kellett cselezni, utána el kellett jutni a kosárig és bedobni a labdát. Legnagyobb bánatomra Márk is beállt játszani.
- Na lássuk mit tudsz Annácska! - mondta, amikor én következtem.
- Mondtam már, hogy ne szólíts így! - szóltam rá ingerülten. Elvettem a labdát és elkezdtem pattogtatni, Márk pedig be állt védeni a kosarat.
Sikerült közelebb jutnom a kosárhoz, de abból a szögből lehetetlennek tűnt bedobni a labdát, kockáztatni meg nem akartam. Bevetettem még pár cselt, utána ugortam egyet, hogy kosárra dobjak, de nekiütköztem Márknak és a földre estem. A labda végül a kosárban kötött ki, de ez már senkit nem érdekelt.
- Bocs! - mondta Márk és a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen, de akkor megjelent mellette Áron keze is, így az Áronét fogadtam el.
- Ez nem először fordul elő! - utaltam az első találkozásunkra.
Közben megjelent a tesitanár is, hogy megnézze, minden rendben van-e velem, én pedig biztosítottam, hogy semmi bajom.
- Mért vizes a pólód? - kérdezte, amikor meglátta, hogy a pólóm felső fele helyenként sötétebb, mint amilyennek lennie kéne.
- Tessék megkérdezni azt a seggfejt! - mutattam Márk fele, aki pár méterrel tőlünk vizet ivott.
- Milyen szót használtál? - kérdezte a tanár elképedt arccal.
- Hogy neveztél? - jött közelebb Márk is.
- Talán rossz a hallásod? Azt mondtam, hogy seggfej! - néztem mélyen a szemébe, amiben düh csillogott. Erre fogta a több mint félig tele vizes palackját és az összeset a nyakamba öntötte. Pár pillanatig döbbenten, mozdulatlanul álltam. A tanár hangjára tértem magamhoz.
- Mindkettőtőknek elégtelen a mai órára, most pedig irány az igazgatói iroda! - mondta dühösen. - Mindketten! Most!
Fogtam magam és dühösen elindultam. Nem hiszem el! Ez a második hetem! És egyes tesiből? Anya ki fog akadni! Hallottam, hogy Márk is követ, de nem fordultam meg.
Bekopogtam az igazgatói iroda ajtaján. Mikor választ hallottam bementem és Márk is jött utánam. Elregéltem a dirinek, hogy mi történt, ő pedig csak bólintott, majd közölte, hogy örülne, ha legközelebb féken tartanánk az indulatainkat. Semmilyen büntetést nem adott, azt mondta, elég nekünk a tesi egyes, utána elküldött.
Miután elhagytuk az irodát az öltöző felé vettem az irányt. Nem szóltam Márkhoz, még csak rá sem néztem, de ő sem erőltette meg magát a bocsánatkéréssel.
Gyorsan átöltöztem, összeszedtem a cuccaim, majd írtam egy-egy sms-t Vecának és Áronnak, hogy nem kaptam büntetést és hogy haza mentem. Az öltöző előtt ott állt Márk. Egy pillanatra rá néztem, majd szó nélkül elhaladtam mellette. Erre ő is elindult utánam, én pedig sietősebbre vettem a tempóm, és persze ő is ezt tette.
- Mi van?! - fordultam meg, így pont előttem állt meg.
- Semmi. Mi lenne? - rántotta meg közben a vállát.
- Ne kövess mindenhová!
- Nem követlek! - mondta teljesen nyugodtan.
- De igen! Mondd, szándékosan mész az idegeimre?
- Talán. - felelte egy idegesítő mosollyal az arcán.
- Kibírhatatlan vagy!
- Te vagy az első, aki ezt mondta nekem.
- Micsoda megtiszteltetés! - ironizáltam. - Én elhúztam! - indultam a kijárat felé.
- Én is.
Figyelmen kívül hagytam azt, hogy mögöttem jön, gondoltam, hogy majd leakad rólam. És le is akadt, amikor betértem az utcánkba. Így körülbelül egy negyed órát "együtt" sétáltunk. Csak ő végig mögöttem volt.
Otthon aztán majdnem kitört a harmadik világháború. Anya begőzölt és mindenfélét a fejemhez vágott. Hogy ő nem ilyennek nevelt, csalódott bennem, szégyelhetem magam, nem lehetek ilyen felelőtlen, bla-bla-bla.
Egész délután a szobámban voltam, a laptopomat is csak pár percre kapcsoltam be. Lefekvés előtt felhívtam Vecát és kipanaszkodtam magam neki, majd lefeküdtem. Fél kilenckor!!!