Tegnap este, miután Márk szívélyesen félbeszakította Áronnal a csókunkat, elég kellemetlenül éreztem magam a többiek társaságában. Nem tudtam, hogy hogyan viselkedjek ezek után Áronnal, így kerültem a pillantását. Bálint és Ármin is rosszallóan néztek rám, Márk pedig otthagyta a társaságot és kiment. Én sem bírtam sokáig ott maradni és felmentem a Karoláékkal közös szobánkba. Felhívtam Vecát és beszámoltam a napomról részletesen. Fél óra beszélgetés után lefeküdtem, persze aludni nem tudtam.
Úgy egy óra múlva megjöttek a szobatársaim és be nem állt a szájuk. Nem érdekelte őket, hogy valaki aludni is szeretne. Sőt, Karola fel is ébresztett (mivel úgy tettem, mintha aludnák), hogy elmondjam, hogy milyen volt Áronnal csókolózni. Csak annyit mondtam, hogy "Jó", nem volt kedvem részletesen beszámolni neki semmiről. Szerencsére ezután békén hagytak és én alvásra kényszerítettem magam.
Ma az egri várat látogattuk meg, ami nagyon tetszett, azon kívül, hogy az ofő mindenről kiselőadást tartott. Különös módon a menő szobatársaim befogadtak maguk közé, így végig az ő társaságukban voltam. És még az idegeimet sem ették meg.
- Nézzétek, milyen cuki az a fiú! - suttogta Detti, hogy a tőlünk úgy négy méterre álló fiú ne hallja meg. Amúgy meg tényleg az volt.
- Menj oda hozzá! - mondta Karola.
- Mi? Hogy én? - kérdezte megszeppenve.
- Igen. Menj és mutatkozz be neki! - unszolta Netti is.
- Nem merek!
- Ne légy gyáva! - forgatta a szemét Karola.
- Jöjjön valaki velem.
- Jajj, Detti! Nem vagy már tíz éves. - mérgelődött Netti.
- Menj oda és kérdezz tőle valamit. - adtam tippet én is.
- Mégis mit?
- Például, hogy ide valósi-e.
- Oké. De gyere velem! - fogta meg a kezem, hogy nehogy elszökjek előle.
- Rendben. De te beszélsz. - adtam be a derekam.
Ketten elindultunk a szőke fiú felé, míg Karola és Netti távolabbról figyeltek minket. Detti izgatottan megszorította a kezem, mire én egy "Nyugi"-t suttogtam felé.
- Szia! - köszöntünk.
- Sziasztok! - mosolygott ránk a fiú.
- Én Detti vagyok, ő pedig a barátnőm, Anna. - nyújtotta a kezét a szőkeség a fiú felé, majd én is követtem a példáját.
- Nándi vagyok. - mutatkozott be.
- Idevalósi vagy? - érdeklődött Detti.
- Igen. Gondolom, ti nem, mivel még nem láttalak errefelé.
- Budapestiek vagyunk. Amúgy gyakran jársz ide?
- Nem. Csak a barátommal azt beszéltük meg, hogy itt találkozunk és végigjárjuk a várat, mivel rég nem voltunk itt. - magyarázta Nándi. - Meg is jött! - nézett át a vállunk felett mosolyogva. Mi is megfordultunk és egy átlagosnak mondható, barna hajú fiú közeledett felénk. Ezek után egy olyan dolog történt, amire egyikünk sem számított. A fiú odalépett Nándihoz és egy futó csókkal köszöntötték egymást. A mellettem álló Detti annyira lefagyott, hogy mozdulni sem bírt. Én hamar felébredtem a sokkból és megpróbáltam nem kellemetlenné tenni a helyzetet.
- Örültünk a találkozásnak, de nekünk most mennünk kell. Vár az ofőnk. Sziasztok! - köszöntem el és magam után húztam Dettit.
A szememmel intettem Karolának és Nettinek, hogy jöjjenek utánunk. Detti még mindig sokk alatt állt ezért egy kicsit megráztam.
- Hé! Élsz még?
- E-ez meg m-mi volt? - kérdezte dadogva.
- Hát... úgy tűnik, hogy a srác meleg. - mondtam sajnálkozva.
- De hát olyan helyes...
- Tudom. De meglátod, majd találsz egy nála helyesebb pasit. - próbáltam vígasztalni.
- Nehogy már emiatt sírva fakadj! - szólalt meg Karola, aki időközben megérkezett. - Nem is volt annyira nagy ász. Te jobbat érdemelsz nála.
- Amúgy is, túl messze laktok egymástól. A távkapcsolatok nem működnek. - szállt be a vígasztalásba Netti is.
- Igazatok van! Azt hiszem elfogadom Dani randi ajánlatát.
- Ez a beszéd, drágám! - ölelte át Karola.
Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy ők nem is annyira rossz társaság. Néha tényleg undokok és kényesek, de van jófej énük is. És ami nagyon fontos, hogy nagyon jó barátok. Én pedig gyakran nagyon előítéletes vagyok.
Ezután Dettinek nagyon jókedve lett és ez feldobta az egész társaságot.
Az időjárás nem volt a legkellemesebb, az ofő mégis úgy döntött, hogy milyen jó lenne elsétálni a Tűzoltó Múzeumig. Nem volt más választásunk, így elindultunk az késő őszi, szeles időben az Eger-patak túloldalára.
- Anna, beszélhetnénk? - hallotam meg a mögöttem jövő Áron hangját.
- Persze. - mondtam, de legszívesebben elrohantam volna.
- Talán haragszol rám a tegnap este miatt? - kérdezte.
- Nem, dehogy.
- Mégis kerülsz engem.
- Én nem kerüllek. - tiltakoztam.
- De igen. Ha a csók miatt haragszol...
- Tényleg nem haragszom. - szakítottam félbe. - Csak... nem tudtam, hogyan viselkedjek veled ezután. - sütöttem le a szemem, mert éreztem, hogy fülig elpirulok.
- Nem kell másképp viselkedned velem. Még mindig barátok vagyunk. Vagy nem így gondolod?
- De igen. Ne haragudj, hogy ilyen hülye vagyok néha! - öleltem át, ő pedig viszonozta az ölelésemet.
***
- Mért nem a Termálfürdő közelében van a szállásunk? Most akkor nyugodtan átmehetnénk lubickolni. - mérgelődött Netti, miközben a körmét lilára festette a szobánkban.
- Azért, mert az ofő sajnálja tőlünk a luxust. - adta meg a választ Karola.
- Most akkor egész este itt fogunk unatkozni? - kérdezte Detti.
- Majd valamit kitalálunk. - felelte Karola, miközben göndör haját szárította.
Én már fél órája befejeztem a zuhanyzást és azóta az ágyon heverek a plafont kémlelve. Jelenleg még semmi érdekfeszítőt nem találtam rajta. Közben megszólalt a mobilom, s az éjjeliszekrényről elvettem. Egy SMS Bálinttól.
Gyere le az ebédlőbe!
Nem kérdeztem, hogy mért, amúgy is unatkoztam. Szerencsére még nem öltöztem pizsamába, így fogtam magam és rögtön le is mentem.
- Hova mész? - kérdezte Karola.
- Bálint beszélni akar velem. Majd jövök!
Csendesen közlekedtem, mert már tizenegy óra is elmúlt, az ofő pedig megkért, hogy ne maradjunk fent sokáig. Nem kószált senki a folyosón, de ez nem azt jelentette, hogy alszanak a többiek. Leosontam a lépcsőn és az ebédlő fele vettem az irányt. Szétnéztem minden irányba és mivel tiszta volt a levegő nyugodtan benyitottam az ebédlő ajtaján. Nem az a személy várakozott a megadott helyen, akire számítottam.
- Bálint hol van? - kérdeztem.
- Nem tudom. - válaszolta.
- Azt írta, hogy itt vár rám.
- Az nem ő volt.
- Hát akkor ki? - kérdeztem meglepetten.
- Én. - mondta nyugodtan. - Kölcsön vettem a mobilját.
- És mért akartad, hogy ide jöjjek?
- Kérdezni akarok valamit.
- Mobilon is megtehetted volna. - adtam meg a logikus választ.
- Az nem ugyanolyan.
- Na halljuk a kérdést. - vártam karba tett kézzel a kérdését. Fogalmam sem volt róla, hogy mit akar tudni.
- Együtt vagy Áronnal?
- Mi? Nem! - nevettem fel erőltetetten.
- De hagytad, hogy megcsókoljon. - nézett rám hitetlenkedve.
- Csak a hülye játék miatt.
- Ma mégis úgy ölelkeztetek az úton, mint a szerelmesek. - lépett közelebb és nem lehetett nyugodtnak nevezni.
- Csak barátok vagyunk! De nem is értem, hogy neked ez mért fontos. - mondtam ingerülten.
- Azért, mert így nyugodtan megtehetem ezt!
A következő dolog olyan gyorsan történt, hogy az elején fel sem tudtam fogni. Márk elém lépett, egyik kezével átfogta a derekam, a másikkal a nyakam és ellentmondást nem tűrően megcsókolt. Nem tudtam mit tenni, visszacsókoltam. Sőt, átöleltem a nyakát és beletúrtam sötétbarna hajába, ezzel még közelebb húzva magamhoz. Alig kaptam levegőt, de nem akartam eltávolódni tőle és azt hiszem, ő is így volt ezzel. Úgy éreztem, hogy ha csókolózással teherbe lehetne esni, akkor én most ötös ikrekkel lennék várandos. Soha életemben nem csókolt meg így senki. A szívem olyan gyorsan és hangosan kalapált, hogy biztos voltam abban, hogy Márk is hallja, de most az egyszer nem érdekelt. Eddig még magam előtt is tagadtam, de most már világossá vált előttem a kép, hogy odavagyok ezért a srácért, még akkor is, ha néha az idegeimre megy.
Hosszú percekig csókolóztunk szorosan összeölelkezve, de még mindig nem akarodztunk elválni egymástól. Közben beszívtam férfias illatát, amitől kellemes bizsergés futott végig a testemen.
- Ezt nem hiszem el! - kiáltott fel valaki az ajtó irányából, mire szétrebbentünk.
Áron állt az ajtóban ökölbe szorított kézzel. Hitetlenkedve nézett hol rám, hol Márkra.
- Pont te, Anna?!
- Áron, én...
- Ne akarj nekem magyarázkodni! - csattant fel dühösen.
- Te pedig fog vissza magad! - nézett rá Márk fenyegetően.
- Most gondolom, büszke vagy magadra, hogy megszerezted, amit akarsz! - fordult Márk felé. - Legyetek boldogok! - hátat fordított nekünk és sebesen elment.
- Áron, várj! - kiáltottam utána.
- Nehogy már magyarázkodni akarj neki! - mondta Márk dühösen.
- De ő a barátom...
- Hát akkor menj utána! - vetette oda bosszúsan és ő is elviharzott, engem egyedül hagyva.
Sziasztok! Végre sikerült megírnom a 13. részt is. Remélem, hogy tetszett. Ha igen, akkor pipáljatok! :)
U.I.: Bocsi a hibákért!
Siess a kovetkezoovel
VálaszTörlésMegpróbálom minél hamarabb megírni :)
Törlés