Ma reggel egyedül mentem suliba. Időben elindultam, s lassan ballagtam a suli felé. Közben zenét hallgattam és azon gondolkodtam, hogy majd mit mondok Áronnak. Hé, bocsi Áron, de rohadtul tetszik Márk és nem tudtam neki ellenállni! Hát ez így nem lesz jó. Valami olyasmit kell majd kitalálnom, amiből leszűri, hogy tényleg sajnálom, hogy megbántottam.
A Márknak szánt monológomat nem tudtam kieszelni, mivel már majdnem a suli elé értem, a látottaktól pedig lefagytam. Ott állt Márk és - szó szerint - a nyakában egy sötét vöröses-barnás hajszínű lány csimpaszkodott, aki meglehetősen nagyon csinos volt és idősebb volt nálam és festett volt a haja és jó volt a smikje és nagyobb mellei voltak az enyémnél. Soha ilyen erősen nem tört rám a féltékenység. Szóval Márknak barátnője van. De mióta? Talán tegnap vagy tegnapelőtt jöttek össze? Vagy még azelőtt...
Nem is tudom, hogy melyik érzés volt a legerősebb bennem. Féltékenység, szomorúság, csalódottság vagy a düh. Hirtelen észbe kaptam, hogy ott álldogálok egyedül, mint egy hülye, így fogtam magam és bementem a pontosan velem szemben lévő boltba. Szerencsére Márk nem vett észre, ez egy kicsit megnyugtatott.
Kár, hogy nem egy bevásárlóközpont van a kisbolt helyett, mert ott eltölthetném az időt addig, amíg a turbékoló pár el nem húz az iskola kapujából. Jelenleg semmire sem volt szükségem a boltból, de úgy döntöttem veszek egy almát és egy csomag zsepit. Az almáknál hosszasan válogattam, hogy teljen az idő, az elárusító néni pedig már helyettem is kezdte unni. Végül kiválasztottam egyet, ami nem is a legszebb volt, de nem nagyon érdekelt.
Mikor kiléptem a boltból épp akkor érkezett meg Bálint a suli elé. Biztos vagyok benne, hogy ő tudott erről az egészről, de nem szólt nekem. Ez elég szarul esett. Márk elbúcsúzott a csajtól. Csókkal. Csókkal!!! Nekem pedig összeszorult a mellkasom. A két fiú együtt bement a suliba, így én is nyugodtan bemehettem. Márk csaja közvetlenül mellettem ment el. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy fél vállal neki megyek, de végül visszafogtam magam és inkább bementem a suliba.
Amikor beértem az osztályba Veca észrevette, hogy a tegnapinál is rosszabb a kedvem. Megkérdezte, hogy mi bajom van, de csak annyit mondtam, hogy később elmondom. Amúgy mindent elmeséltem neki a Márk-Áron dologról, amikor hazaértem vasárnap.
Szünetben aztán Vecával lementünk az udvarra, hogy ott nyugodtan tudjunk beszélni.
- Barátnője van. - jelentettem ki, mire ő értetlen arcot vágott.
- Kinek?
- Igen. Kinek van barátnője? - kérdezte Karola. Erre Netti és Detti is felkapták a fejüket, akik mögötte jöttek. Bizalmatlanul néztem a két lányra, de Karola megnyugtatott. - Bennük nyugodtan megbízhatsz. Tartsák a szájukat. Ugye lányok?
- Lakat van a számon. - mondta Netti és helyeselt Detti is.
- Szóval? - sürgetett Karola.
- Márknak.
- Tessék? - kiáltottak fel egyszerre, mire páran felénk fordultak.
- Mégis mióta? Az előtt vagy az után? - érdeklődött tovább a göndör hajú lány.
- Fogalmam sincs. Ma reggel láttam őket a suli előtt.
- Biztos, hogy a barátnője? - kérdezte szomorúan Veca.
- Biztos. Láttam, amikor megcsókolja... - halkult el a hangom és sajnáltam, hogy nem tudom jobban palástolni az érzéseimet.
- A szemét! - kiáltott fel Karola.
- Hogy nézett ki az a lány? - érdeklődött Netti.
- Hát... idősebb lehetett nálunk, vöröses-barnás haja volt és... nagyon csinos volt.
- Kiss Blanka! - kiáltotta csendesen Netti, ha lehetséges ilyesmi. Kérdőn néztünk rá. - Márk barátnője. A csaj első éves egyetemista, tehát két évvel idősebb Márknál.
- És... mióta járnak? - kérdeztem.
- Úgy egy hónapja.
Erre nem tudtam mit mondani. Szóval ő sértődik meg, mert egyik legjobb barátomnak magyarázkodom, de ő nyugodtan megcsókolhat, miközben neki barátnője van. Hirtelen azt kívántam, hogy bárcsak nem hagytam volna, hogy megtörténjen az a csók és inkább felpofoztam volna. Még az eddiginél is jobban sajnáltam, hogy megbántottam Áront.
Hagytam Karolát, hogy beavassa Nettit és Dettit is ebbe az egész zűrbe. Mind a négyen együttérzően néztek rám és Márkot minden rossznak elhordták. Ezek után a napom egyre rosszabb lett.
Mivel ma egész nap egy szót sem váltottam Bálinttal, ő észre vette, hogy valami gond van. Haragudtam rá, mert nem mondta el, hogy Márk jár valakivel, még akkor sem, amikor annyira rosszul éreztem magam és magamat tartottam a legnagyobb bűnbaknak. Matek óra közepén pisszegést hallottam a hátam mögött. Először nem fordultam hátra, de a tollával megérintette a hátam.
- Mi van? - suttogtam indulatosan, amikor hátra néztem.
- Én is ezt kérdem.
- Akkor semmi. - fordultam vissza.
- Nem úgy néz ki. - megvontam a vállam válaszként. - De most komolyan, Anna!
- Azt hittem, barátok vagyunk. - suttogtam a vállam fölött.
- Megtennétek, hogy szünetben folytatnátok az eszmecserét? - szólt ránk Orsós tanár úr.
- Igen. Elnézést! - mondtam.
- Azok is vagyunk. - pusmogta a fülembe Bálint.
- Igen? És szerinted a barátok titkolóznak egymás előtt.
- Miről beszélsz? - adta az értetlent.
- Mért nem mondtad el, hogy Márknak barátnője van? - vontam kérdőre.
Nem válaszolt hirtelen.
- Sajnálom... Márk megkért rá.
- Sajnálhatod is. De tudod mit? Nem érdekel!
- Megérthetnél engem is egy kicsit! Márkkal kiskorunk óta barátok vagyunk. Nem árulhattam el csak úgy!
- Mondom, hogy nem érdekel!
- Akkor duzzogj csak tovább! - mondta már ő is dühösen.
- Megtennétek, hogy termen kívül folytatnátok a vitatkozást?! - kérdezte türelmetlenül a tanár. Biztosan a kelleténél kicsit hangosabban vitatkoztunk. Egyikünk sem mozdult, mire a tanár újból megszólalt. - Fáradjatok ki. Ha lehetne még ma!
Veca aggódva nézett rám, de én szó nélkül fogtam magam és kimentem a teremből. A lány mosdóba vettem az irányt, hogy ne kelljen egy légtérben lennem Bálinttal. Nem érdekelt az sem, hogy milyen büntetés vár ránk.
A büntetés szerencsére csak egy igazolatlan óra lett. Anya biztosan ki fog akadni, de nem aggódtam emiatt. Ennél sokkal nagyobb problémáim vannak. A következő órákban levegőnek néztük egymást Bálinttal. Ő nem próbált meg magyarázkodni, én pedig nem próbáltam megérteni. Egydül indultam haza. Veca a nagymamájához ment, Karoláék pedig manikűröztetni.
Márk, Bálint és Dani szokás szerint a suli előtt ácsorógtak, tehát kénytelen voltam elhaladni melletük. Eldöntöttem, hogy feléjük sem nézek, mintha ott sem lennének. De ez nem bizonyult valami könnyű feladatnak.
- Szia, Anna! - köszönt Dani.
- Szia! - köszöntem vissza egyedül neki.
- Valaki ma bal lábbal kelt. - motyogta az orra alatt Márk.
- Nem hiszem el, hogy még van pofád ezt mondani. - mondtam hitetlenkedve, ami kezdett dühvé alakulni.
- Talán valami gond van? - kérdezte tettetett érdeklődéssel.
- Igen. Te!
- Hát persze, hogy én vagyok. Mindig én vagyok... De most azt nem értem, hogy mért?
- Talán én csókolók meg valakit, aki nem a barátnőm? - kérdeztem irónikusan. Nem válaszolt. Bálintra pillantott, aki védekezően felemelte a kezét.
- Van, hogy az ember nem gondolkodik elég tisztán. - mondta nyugodt hangon. Úgy éreztem, hogy valaki a szívemet szorongatja. Szóval rossz döntésnek gondolja azt, hogy megcsókolt.
- Igen. Erre már rájöttem. - mondtam, majd elindultam a zebra felé.
Szét sem néztem, csak a szavaira koncentráltam és arra, hogy nehogy elbőgjem magam. A következő pillanatban pedig arra eszméltem, hogy valaki a nevemet kiáltja, miközben egy gumi csikorog közvetlenül mellöllem és kicsúszik alólam a talaj.
Helló-belló! Itt a rész :) Remélem elnyerte a tetszéseteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése