17. fejezet (part 2)

 Sajnos az idő annyira elszaladt, hogy észre sem vettem és már a zene teremben ültem. A zene szövegét annyiszor végigfuttattam az agyamban, hogy már attól féltem, hogy elfelejtem az egészet. Veca is tűkön ülve izgett-mozgott mellettem, de ő velem ellentétben nem azért, mert félt mások előtt szerepelni, hanem már alig várta, hogy végre parádézzanak Gömbivel.
 Megérkezett Áron a barátaival. Azt hittem, hogy nem a megszokott helyére fog ülni - vagyis mellém -, de mégis mellettem foglalt helyet. Leült, köszönt, de nem kezdeményezett beszélgetést. Ez is több a semminél.
 Megérkezett a tanár is, a háta mögött az osztályával, a 12. C-vel.
 - Hoztam egy kis közönséget. Remélem nem bánjátok! - de igenis bánjuk! Végzősök fogják végignézni az előadásunkat, akik biztosan majd jól ki is cikiznek. Hát ez nagyszerű.
 Tudtam, hogy üres, de mégis hátranéztem a mögöttem lévő székre. Márk nincs itt. Szokott késni, de talán most nem jön el. Hisz nem akart próbát tartani sem. Egy részem picit megkönnyebbült, mert ha nem jön el, akkor nem kell kiállnom énekelni, de a másik részem tudta, hogy ha nem jön el, akkor annak nem lesz jó vége. De még ezt végig sem gondoltam és kinyilt az ajtó. Mégis eljött.
 - Bocs a késésért! - vetette oda félvállról a tanárnak.
 - Ó, semmi baj. - válaszolta a tanár gúnyosan. - El is kezdhetnétek az előadást a partnereddel.
 Nane! De hisz még fel sem készültem lelkileg! Ezért még kinyírom ezt a fiút!
 Veca bátorítóan rám mosolygott én meg elindultam remegő lábakkal Márk felé. A válláról levette a gitártokját és kivette belőle a hangszert. Mikor rám nézett, egy gyilkos pillantást vetettem rá, de ő csak megvonta a vállát. Hát persze, ő kicsit sem izgul. Szeme a befáslizott kezemre vándorolt, majd a fülemhez hajolt.
 - Ha gondolod maradhat csak a gitárkíséret. - akaratlanul is megborzongtam a hangjától és a meleg leheletétől és egy teljesen másfajta izgalom járta át a testemet. De össze kellett szednem magam, ezért nem túl kedvesen válaszoltam neki.
 - Tudom használni mindkét kezem. Tehát úgy marad, ahogy gyakorotuk. - bólintott én pedig a zongorához sétáltam. Egy mikorfon volt előttem, szájmagasságba beállítva. Márk leült egy székre és ő is beállította sajátját, majd a kezébe vette a gitárját. Egymásra néztünk, egy bólintással jeleztük, hogy készen állunk. Leállítottam a kezem reszketését és leütöttem az első akordokat. Márk is elkezdett gitározni, majd nemsokára a hangját is meghallottam. Már sokszor hallottam énekelni, de mindig ugyanolyan hatással va rám. Megdobogtatta a szívemet és másra sem tudtam koncentrálni csak a hangjára. Már annyira a fejembe rögződött, hogy mikor kell én is bekapcsolódnom, hogy gondolkodás nélkül én is elkeztem énekelni, amikor kellett. Teljesen megfeledtkeztem a közönségről és a tanárról. Csak három dolgot érzékeltem: a zongora hűvös billentyűit, a zenét és Márk szép zöld szemét, amivel engem nézett. Hogy a francba nem vettem észre, hogy ilyen szép szemei vannak?
 Miután együtt énekeltük a refrént, a második szakasszal én jöttem. Fura módon egyáltalán nem izgultam, sőt jólesett végre kiénekelni magam. Végig Márk szemébe néztem, mert ha másra koncentrálok, akkor biztosan elrontom. Miután még kétszer elénekeltük együtt a refrént, eljátszodtuk az utolsó akordokat, ő a gitárján, én a zongorán és vége is volt.
 A hatalmas tapsra érkeztem vissza a valóságba. Felálltam és a zongora elé sétáltam, Márk követte a példámat. Meghajoltunk. Ránéztem Márkra, ő pedig rám mosolygott. Hirtelen a szívem méggyorsabban kezdett száguldani. Nem tudtam nem viszonozni a mosolyát. A francba is! Legszívesebben a nyakába ugrottam volna! Viszont a következő tettétől az hittem menten elájulok. Átkarolta a vállamat, majd olyan közel hajolt, hogy a fülembe tudjon suttogni.
 - Ügyes voltál! - éreztem, hogy elpirulok, mert rögtön kiforrósodott az arcom, de sikerült megszólalnom.
 - Te is!
 Ezután a tanár felé fordultunk (megjegyzem, hogy Márk nem vette le a karját a vállamról), aki megdícsért minket és elmondta, hogy megleptük őt. És nem gondolta volna, hogy a "lehetetlen páros" egy ilyen jó produkcióval képes előállni, stb. A többire nem bírtam odafigyelni Márk közelsége miatt. Miután a helyünkre ültünk Veca rögtön a nyakamba ugrott, de gyorsan el is engedett, amikor a tanár megkérdezte, hogy ki szeretne lenne a következő. Ő és Gömbi rögtön vállalkoztak és már el is kezdték az éneket. Nagyon viccesek voltak. Mivel a portugál tudásuk körülbelül nulla, egyáltalán nem hasonlított a szöveg arra, ahogy Gusttavo Lima énekli. Emellett nagyon hamisak voltak, de ez mind nem számított, mert mindenki jól szórakozott rajtuk, még a tanár is, de azt hiszem, hogy legfőképpen ők ketten.
 Másfél óráig tartott, amíg mindenki bemutatta a produkcióját, de senki sem bánta. Háromnegyed háromkor léptem ki a suli kapuján Vecával, Karolával, Nettivel és Dettivel, amikor megszólalt a mobilom. Rögtön fel is vettem.
 - Halló!
 - Szia! Itt Gábor. Nem zavarlak?
 - Szia! Nem, dehogy. - válaszoltam.
 - Ki az? - suttogta Karola.
 - Gábor. - tátogtam.
 - Az ki? - kíváncsiskodott tovább.
 - A gázolós srác. - adta meg helyettem a választ Veca.
 - Figyelj! Lenne kedved pénteken suli után velem ebédelni? - kérdezte, én pedig elmosolyodtam. A lányok árgus szemekkel figyeltek, Karolna pedig  próbálta kihallgatni a beszélgetésünket, látszólag sikeretlenül.
 - Rendben. - vágtam rá.
 - Akkor majd a sulid előtt várlak.
 - Oké.
 - Most le kell tennem, de majd még hívlak. Szia!
 - Szia! - köszöntünk el.
 - Na? Mit mondott? Mondd már! - türelmetlenkedett Karola.
 - Pénteken értem jön suli után és együtt ebédelünk.
 - Randiztok? - kérdezte Netti,
 - Ez nem randi! - ellenkeztem.
 - Dehogynem. - vágták rá mindhárman.
 - Na jó! Én sietek haza, mert fázom. - hazudtam, hogy szálljanak le erről a témáról.
 Ők csak nevettek, de nem erősködtek többé. A háttérben viszont hallottam, hogy kitárgyalják ezt a témát helyettem is.
 Mosolyognom kellett, mert rájöttem, hogy ha a régi barátaimat el is veszítettem, szereztem magamnak újakat, akik ugyanúgy mellettem állnak és helyettem is eltervezik a jövőmet.

Sziasztok! Meghoztam a részt. A következőt még nem tudom, hogy mikorra sikerül megírnom, de igyekszem. Ha elolvastátok, kérlek pipáljtok!
Puszi, Daphne! :*