Amikor haza értem a szüleim azzal a hírrel vártak, hogy kaptak egy értesítést, ami arról szól, hogy nyertek egy wellness hétvégét Siklóson (persze csak két személyre), amit kár lenne kihagyni. Mondtam nekik, hogy nem bánom, ha elmennek nélkülem. Persze nagyon örültek a válaszomnak. Elmondták, hogy holnap reggel nyolckor indulnak, már ki is vették mindketten a holnapi szabit, vasárnap estére pedig hazajönnek. Így jött össze az, hogy a hétvégémet Elza néniéknél töltöttem, vagyis Kriszéknél.
Pénteken suli után haza mentem, összeszedtem pár cuccot, amire szükségem lehet a következő két napban, utána át is cuccoltam a rokonokhoz. A vendég szobát kaptam meg, ahová ideiglenesen be is költöztem.
Épp a ruháimat csomagoltam ki, amikor Krisz rontott be a szobámba és levágta magát az ágyra.
- Hé! Most igazítottam meg az ágyneműt! - szóltam rá.
- Na és? Így is, úgy is összefiszkolod. - vont vállat.
Mivel az én laptopom volt a közelben, így Krisz azt az ölébe vette és zenét tett rajta. Én befejeztem a cuccaim pakolását és a kezembe vettem az angol és kémia füzetem, hogy gyorsan leírjam hétőre a házit.
- Ne tanulj, már! - próbálta kikapni a kezemből az angol füzetem.
- Miért?
- Van időd egész hétvégén.
- Ha leírom most, akkor nem kell bajlódnom vele máskor. - adtam meg a választ, amin elgondolkodott.
- Hm, ezen még így nem gondolkodtam el.
Ezek után hagyott házit írni, de még mindig üvölttette a zenét. Szerencsére sikerült gyorsan leírnom a kémiát és az angolt is és már be is csomagoltam hétfőre a táskámba.
- Ma este egyik osztálytársamnál hazi buli lesz. Jössz? - kérdezte, amikor leültem mellé, hogy megnézzem, mit csinál.
- Hát...nem is tudom. Nem szokásom bulizni. - húztam el a szám, bár egyik részem szívesen ment volna.
- Gyere már! Csak egy ártatlan buli lesz. - nógatott tovább.
- Ártatlan? Azt kétlem...
- Oké, nem ártatlan, de nem lesz ott semmi gáz.
- De fogalmam sincs, hogy mit vesznek fel a lányok egy ilyen buliba. - ez igaz volt. Tényleg nem tudtam. Az amerikai tinifilmekben, könyvekben a lányok mindig szexi ruhácskákat hordanak ilyen alkalmakkor, de ez itt nem Amerika.
- Tél van és hideg. A legtöbb lány ilyenkor farmert szokott felvenni, kivéve azok, akiknek feltűnési viszketegségük van. Biztosan van egy szexi farmerod. - magyarázta.
- Farmerom az van, de honnat tudjam, hogy azt szexinek tartsák mások, vagy nem? - kérdeztem széttárt karral.
- Majd én megmondom, miután elkészültél. Pontosan két órád van rá. - nézett rá az órára, majd ott hagyott egyedül.
Gyorsan lezuhanyoztam és hagytam, hogy magától megszáradjon a hajam, mert így egyenes lesz és nem kell sokat bajlódnom vele. Nem hoztam sok ruhát, de egy fél órát töltöttem azok előtt, amik itt voltak, amíg kiválasztottam a megfelelő darabokat. Felvettem azt a csőfarmert, amit az előadáson viseltem (igen, azt ami annyira rámfeszül), mellé pedig egy fekete csipke bluzot, aminek az ujj része átlátszó csipke és a könyökömig ér. A smikkel nem vaciláltam sokat, csak egy kis szempillaspirált és az eperszínű és illatű labellomat használtam.
- Kész vagy? - nyitott be kopogás nélkül Krisz.
- Így jó leszek? - fordultam körbe.
- Nem. - mondta komolyan, mire értetlenül néztem rá. Nem tudtam eldönteni, hogy mi nem jó rajtam. - Vegyél át egy másik nadrágot!
- Mégis miért? Nem elég szexi?
- Azért, mert nem szeretném egész este a testőröd szerepét játszani.
- Nem is kell. Amúgy meg a többi nadrágom nem passzol a felsőmmel. - mutattam a vadiúj ruhadarabomra.
- Ami azt illeti, azt is átvehetnéd...
- Jajj, ne már! Inkább menjünk, vagy itthon maradok! - csebre vágtam a mobilom és pár forintot, majd a földszintre mentem, hogy felvegyem a fekete bokacsizmám. A kabátomat levettem a fogasról és azt is felvettem, Krisz is ugyanígy tett.
- Anya, apa! Elmentünk! - kiáltotta Krisz, hogy meghallják a szülei.
- Várjatok csak! - sietett ki az előszobába Jóci bácsi. - Először is: vigyázz Annára!
- Emiatt nem kell aggódnod! - nyugtatta Krisz.
- Másodszor pedig: éjfélre itthon legyetek!
- Ne már, apa! Akkor van a buli közepe és legjobb része.
- Akkor fél egyre.
- Egyre.
- Háromnegyed egy és ez az utolsó szavam.
- Oké. - egyezett bele nem túl vidáman.
Krisz kölcsön kérte az anyukája kocsiját. Mikor van rá lehetősége szeret menőzni, mivel egy hónapja megszerezte a jogsiját. A kocsiút kb. húsz percig tartott. Egy eléggé nagy ház előtt parkoltunk le, amiből üvöltött a zene és mindenhol égve volt a villany. Kevés autó parkolt itt, ezért kicsit megnyugodtam, hogy nem lesz annyira csúfolásig tele a ház, hogy az ember úgy érzi, hogy mindjárt klausztrofóbiát kap.
Kiszálltunk a kocsiból és a ház felé vettük az irányt. Az ajtó előtt Krisz maga elé tessékelt, mivelhogy a "Hölgyeké az elsőbbség", de inkább megkértem, hogy menjen ő elől, mivel nekem teljesen ismeretlen a terep. De most már elismerem, hogy ez nagy hiba volt a részemről.
Az bejárati ajtó nyitva volt, ezért csak pár emberen kellett árverekednünk magunkat és már bent is voltunk. Nem számítottam arra, ami bent fogadott. Egy szóval: káosz. Még körül sem néztem normálisan, amikor valaki belemarkolt, igen.... a fenekembe. Gyorsan megfordultam és szembe találtam magam egy eléggé kába, de vigyorgó tekintettel.
- Hé, te ismerős va... - nem tudta befejezni a mondatát. A kezem reflexszerűen mozdult és meg sem állt az arcáig, amin óriásit csattant.
Sziasztok! Rég nem írtam, tudom. Sajnos nemrég elveszítettem a nagymamámat és az eszem egyáltalán nem állt a történetre. Most már kezdek belenyugodni a veszteségbe és olyan lenni, mint régen. Emiatt egy kicsit bűntudatom van. Nem tudom, hogy ti voltatok már ilyen helyzetben, de egyik részem szeretne tovább lépni, a másik pedig még mindig gyászolni. Szóval jelenleg a kettő között vagyok. Amikor a suliban vagyok, úgy érzem, hogy minden olyan, mint régen, de amikor haza érek rámtör a hiányérzet.
Ennyit rólam. Remélem, hogy tetszett a rész és várjátok a következőt. Ha igen, akkor pipáljatok és ha van kedvetek, akkor írjatok kommentet.
Üdv, Daphne! :)
Kiszálltunk a kocsiból és a ház felé vettük az irányt. Az ajtó előtt Krisz maga elé tessékelt, mivelhogy a "Hölgyeké az elsőbbség", de inkább megkértem, hogy menjen ő elől, mivel nekem teljesen ismeretlen a terep. De most már elismerem, hogy ez nagy hiba volt a részemről.
Az bejárati ajtó nyitva volt, ezért csak pár emberen kellett árverekednünk magunkat és már bent is voltunk. Nem számítottam arra, ami bent fogadott. Egy szóval: káosz. Még körül sem néztem normálisan, amikor valaki belemarkolt, igen.... a fenekembe. Gyorsan megfordultam és szembe találtam magam egy eléggé kába, de vigyorgó tekintettel.
- Hé, te ismerős va... - nem tudta befejezni a mondatát. A kezem reflexszerűen mozdult és meg sem állt az arcáig, amin óriásit csattant.
Sziasztok! Rég nem írtam, tudom. Sajnos nemrég elveszítettem a nagymamámat és az eszem egyáltalán nem állt a történetre. Most már kezdek belenyugodni a veszteségbe és olyan lenni, mint régen. Emiatt egy kicsit bűntudatom van. Nem tudom, hogy ti voltatok már ilyen helyzetben, de egyik részem szeretne tovább lépni, a másik pedig még mindig gyászolni. Szóval jelenleg a kettő között vagyok. Amikor a suliban vagyok, úgy érzem, hogy minden olyan, mint régen, de amikor haza érek rámtör a hiányérzet.
Ennyit rólam. Remélem, hogy tetszett a rész és várjátok a következőt. Ha igen, akkor pipáljatok és ha van kedvetek, akkor írjatok kommentet.
Üdv, Daphne! :)
Szia, én tél végén vesztettem el a nagymamámat, és ugyanez volt velem a helyzet, teljesen megértelek. Nekem jó pár hónapba beletelt, mire sikerült túltennem magam rajta, szóval kitartás! És részvétem miatta.
VálaszTörlésEgyébként a blogod nagyon jó, tökre szeretem, csak kérlek kérlek, figyelj oda a helyesírásra, mert nekem sokat ront az élvezhetőségen!
Köszönöm az együttérzésed és én is nagyon sajnálom a nagymamád. :(
TörlésÖrülök, hogy tetszik a blogom, a sok helyesírási hibát pedig sajnálom. Kicsit figyelmetlen vagyok, de megpróbálok ezen változtatni. :)